Ha van neked is seprűvénád, akkor sorstársam vagy, én is mindig szégyenkezve takargattam, hosszú szoknyába&nadrágba bújtatva egész nyáron is a lábam.

Hisz, ami nem esztétikus, azt ne mutogassuk alapon.

Akkor, vissza a kezdetekhez, hogy is történt pontosan, íme itt az én siker STORY’m:

Rettentően haragudtam a kis piros ereimre, hogy így elcsúfították már 20 éves koromtól a lábam.

Aztán meg rá tett kicsit az áldott állapot, hisz hormonváltozás,ami sajnos újabb ereket képes gyártani. Nem akartam velük együtt élni, kerestem a megoldást.

Legelső próbálkozásom az Lézeres és IPL technikával történt, amihez nagy reményeket fűztem, örültem, jaj de jó, végre megszabadulok tőlük,nem kell tovább rejtegessem őket.

Sajnos túl korai volt az örömöm, mert 5 kezelés után világossá vált , IPL technika nemigen hatásos a kis piros erekre, hisz a saját ereimet sem tudtam eltüntetni vele.

Az IPL és Lézeres technika, ugye a fényelnyelés elvén működik,azaz a sötét színben maximálisan elnyelődik a fény energia/ így a fekete, sötétbarna színben 100%-os az elnyelődés, ezért oly hatásos a sötét szőr esetén a végleges szőrtelenítésnél.

Sajnos a piros színben való elnyelődés nem megfelelő, így a hatása sem.

Világossá vált számomra ez nem megoldás e problémára és mivel saját bőrömön megtapasztaltam a hatástalanságát,nem tartottam szakmailag korrekt megoldásnak.

Nagyon mérges voltam , hisz ezeket a professzionális IPL gépeket úgy árulják , hogy hajszálér kezelésekre is használható, persze ugye a két fogalom,nem teljesen ugyanaz az én értelmezésemben, csak az az elfogadható,ha hatékonyan használható és valóban megszünteti a hajszálér esztétikai problémát.

SEPRŰVÉNA problémám megmaradt , a seprűvéna kezelése az IPL kezelés és a seprűvéna lézeres kezelés nem vezettek sikerre.

Mindezek után, 2004-ben elszánttan kutakodni kezdtem a világhálón, azt mondtam, kell találjak hatékony megoldást a XXI. sz.-ban, kitartásomat végül siker koronázta, rátaláltam a az egyedülálló angol VEINWAVE eljárásra egy kiállításon, most nem bíztam a véletlenre jelentkeztem egy teszt kezelésre, ami azonnal meggyőzött, látva a valódi koagulációt = érlezárást.

Első látásra szerelem volt, ami azóta is tart és mindennap nagy öröm vele dolgozni azaz korrigálni a nem kívánt ereket,ráadásul MELLÉKHATÁSMENTESEN, ami nagyon lényeges, itt nem kerül beinjektálásra semmilyen anyag, ami allergizálhat, és ez nagy különbség, hogy mindez natur módon.

Ezt a korábbi,múlt századi technikák, nem mondhatják el magukról, sajnos rengeteg esetben bőr visszafordíthatatlan elszíneződését okozhatják vagy a gyenge kötőszövet allergizálásával újabb érpattanással járhatnak, mivel semmiféle allergia teszt nem előzi meg az injektálást, pedig ugye még egy hajfesték esetében is ajánlott tesztet csinálni, elvárható volna az injektálás előtt is így tenni!

Remélem a megosztott infóim , hozzásegítenek jobban eligazodni a seprűvéna kezelés témakörben. Ha hasznosnak találtad,kérlek oszd meg ismerőseid körében, minnél tóbben informálodjanak az új technikáról.

NaturKlinika Facebook oldalunk Like-T és Megosztást köszönjük!